Aktuális

Annak is érdemes újra célba vennie az osztrák fővárost, aki már abszolválta a kötelező látnivalókat, Bécs ugyanis idén nyáron is változatos programokkal várja a látogatókat. Pop-, dzsessz- és táncfesztivál, Afrika-napok, Ai Weiwei monumentális alkotásai, nyári bobpálya, szörfözés, vadvízi evezés és szabadesés egyaránt szerepelnek a kínálatban.


Beköszöntő

Még sosem írtam meg ezt sehol… Az első férjem Ausztria egyik leggazdagabb üzletembere volt. Azért nem dicsekszem ezzel, mert egy szál szoknyában mentem hozzá és abban is jöttem el tőle. Sokan azt mondják, ostoba dolog volt. De ez volt az én luxusom. Jól éltünk. Volt autónk számtalan – nekem saját használatra egy Jaguar kabrió, egy Mercedes, egy Jeep, egy Volkswagen és egy Fiesta, ez utóbbi az ibizai, medencés, több apartmanos házaink egyikének a garázsában állt. Személyzet is akadt szép számmal, szobalány, sofőr, kertész, takarító, házmester… Saját repülőnk is volt, és néhány motorunk meg motorcsónakunk – persze a többes szám azt jelenti, hogy a férjemnek volt, én pedig élveztem a vagyon infrastruktúráját. Egyébként kutyánk és macskánk is volt, és csak az előítéletek elkerülése miatt szeretném közölni, hogy a párom, amikor elvett feleségül, fiatal volt, magas, jóképű és nagyon szerettük egymást.


Üzleti ötletek

Milliókkal olcsóbban juthatnának lakáshoz a magyarok! Magyarországon is egyre elterjedtebb a csomagban vásárolt társasházi ingatlanok továbbértékesítése. Ennek köszönhetően hatalmas árelőnnyel juthatnak otthonhoz a szemfülesek.


Második otthon

Annak is érdemes újra célba vennie az osztrák fővárost, aki már abszolválta a kötelező látnivalókat, Bécs ugyanis idén nyáron is változatos programokkal várja a látogatókat. Pop-, dzsessz- és táncfesztivál, Afrika-napok, Ai Weiwei monumentális alkotásai, nyári bobpálya, szörfözés, vadvízi evezés és szabadesés egyaránt szerepelnek a kínálatban.


Életmód

Mindenkivel előfordult már legalább egyszer, hogy amikor nagy volt a baj, nem tudta hirtelen hova kapjon. Gyakran még a mentők száma sem jut eszünkbe, pedig az is legalább olyan egyszerű, mint annak a kártyának a használata, amely földrajzi helytől, kortól és tevékenységtől függetlenül mindig nálunk kell legyen.


PR

Kati honlapját egy profi programozó készítette egyedi igényei alapján. Csodaszép oldal volt, minden úgy működött és úgy nézett ki rajta, mint a mesében. Csak két gond volt vele.   A kisebb, hogy hiába szeretett volna változtatni az oldalon ? például egy dátumot vagy szöveget, programozási ismeretek híján nem tudott. A nagyobb gond azonban az volt, hogy nem találta meg senki. Hiába adott újabb feladatokat a programozónak, hiába mutatott rá sok link más oldalakról. A látogatók és a vásárlók nem mentek az oldalára, így nem volt bevétele. Kati átalakította a honlapját. A grafika megmaradt, de más lett a szerkezete. Megvalósított néhány ötletet és az oldal átgondoltabb lett. Ettől kezdve megugrott látogatóinak és megrendeléseinek a száma ? nőtt a bevétel.   Mi a honlap célja? Mivel más szempontok fontosak egy tájékoztató, márkaépítő vagy értékesítési oldal esetében, tervezésnél az egyik legfontosabb kérdés a honlap célja. Az értékesítési honlapokat nézve ez nem is kérdéses, hiszen a cél a bevétel, azaz, minél több potenciális vásárlót elérni és megszerezni a weblap segítségével. A tervezés alatt mindig szem előtt tartva, a honlap minden funkciójának és eszközének e célt kell szolgálnia!   Ki a weboldal célcsoportja? A tervezési fázisban érdemes tájékozódni a célcsoport internetezési szokásaikról, valamint általános igényeiről és vágyairól. Míg a gyengén látóknak nagyobb betűtípust, és képek esetében részletes leírást kell használni, a felső tízezernek szóló oldalon a grafikus és képi elemek minősége és stílusa lesz a meghatározó. Ezért fontos már az indulás előtt tisztázni, hogy kiknek készül a weboldal, hiszen ez mind a grafikai megjelenítést, mind a tartalmat meghatározza. Itt kell megjegyezni azt is, hogy számos olyan szegmens létezik ? például a kutyatartók vagy az ötven felettiek ? akik részére az interneten elvétve találunk terméket vagy szolgáltatást. Remek réspiacok ezek, amit ha valaki jól használ ki, komoly profitra tehet szert.   Milyen a jó domainnév? Nem mindegy, hogy egy cég, mint kovacsestarsakft.hu jelenik meg a neten vagy a textilesmeteraru.hu domainnevet használja. Egy jó név beszédes és könnyű megjegyezni. Ha a weblap címében szerepel, hogy mivel foglalkozik a vállalkozás, az nemcsak az előbbi két feltételt teljesíti, hanem az mint kulcsszó, a későbbi keresőoptimalizálásban is sokat segít. A szabad domainneveket a domain.hu oldalon lehet ellenőrizni, és ha a kitalált név szabad, akkor érdemes mielőbb megvásárolni. (A domainnév mellé szükség lesz egy tárhelyre is, ahol a weboldal lesz tárolva, ezt érdemes a domainnévvel egyszerre csomagban megvásárolni.)   Milyen formát válasszunk? Ha kizárólag azok az emberek ismerik a honlapot, akik a cég névjegyéről vagy szórólapjáról tájékozódtak, akkor egy üzleti honlap nem fogja elérni a célját, azaz nem hoz új megrendelőket a vállalkozás számára. Ezért a második szabály honlapok készítésénél, hogy olyan rendszerben készítsük el, amibe a Google kereső jól belelát. Ilyen a méltán népszerű és ingyenes Wordpress, a Joomla és a Drupal is. Ezeket a rendszereket a Google keresője könnyen megtalálja és értelmezi. Ez pedig már fél siker ? innen csak a weblapon múlik, hogy lesz-e a látogatóból üzleti partner!   Honnan tudjuk, hogy eredményes-e honlapunk? Ha egy vállalkozás szórólapot küld ki, annak az eredményét nehezen lehet mérni. Senki nem fogja pontosan megmondani, hogy hány postaládába dobták be, hányan olvasták el és hányan éltek a benne felkínált lehetőséggel. Ezzel szemben az internet óriási előnye, hogy mérhető. A Google Analytics egy olyan ingyenes szolgáltatás, amivel a saját oldalon történő minden egyes tevékenységet mérni lehet.   Összefoglalva elmondhatjuk, hogy egy értékesítési honlap sikere a jó névválasztáson, a szerkezeten és a felépítésen múlik. Ezeket a weboldal tervezése során kell jól megválasztani. Stabil alapra könnyű építkezni, és kitartó munkával óriási eredményeket lehet elérni. Ezek az eredmények a bevételekben is fognak látszani.   Szöveg: Panyi Zsuzsi, a makgubo.hu oldal alapítója


Pénzes ötletek

A magyar fogyasztók egyre többször fizetnek bankkártyával annak ellenére, hogy 2014-ben lehetővé vált az ingyenes készpénzfelvétel – derül ki a egy friss szakmai kutatásából. Töretlenül folytatódik az évek óta jellemző trend, miszerint éves átlagban 2%-kal nő azok száma, akik gyakran veszik elő a bolti pénztáraknál a plasztikot, míg folyamatosan csökken azon kártyabirtokosok aránya, akik ritkán vagy egyáltalán nem használják a bankkártyájukat.


Kulinária

A válaszok ismeretében nem fogunk jobban főzni, de megértjük, miért imádtuk mindig is pörkölt kávé friss illatát. Louis-Camille Maillard francia biokémikus az orvosi akadémia levelező tagjaként elismert sejtkutatónak számított, aki a becsületrend lovagja elismerést is kiérdemelte. Sokáig tanulmányozta, hogy az élőlények hogyan építik fel a fehérjéket az aminosavakból. A kémikus hamar rájött, hogy az aminosavak – azaz a fehérjék alkotóelemei – és a cukrok az élő sejtekben kölcsönhatásban vannak egymással, ugyanis ezeket összemelegítve megbarnult oldatot kapott. Lázasan kutatni kezdte a barnulásért felelős vegyületet, és arra a következtetésre jutott, hogy nem oldódik vízben és nitrogén dús, azaz nem karamellizálódásról van szó (hiszen az magas hőmérsékleten zajlik, és nem tartalmaz nitrogént). A vízleadással kezdődő, de bonyolult és soklépéses reakció lényege, hogy a magas hőmérsékleten keletkező nagy molekulák felelősek a barnulásért, a kisebbek pedig az ízekért.



Megjelent a tavaszi számunk
Megjelent a tavaszi számunk